header.jpg - 43.83 kb

Az állásinterjú fontos esemény.  Kicsit olyan, mint egy egyetemi vizsga.  Van rá húsz percünk, esetleg egy óránk, hogy a legjobb formánkat hozzuk.  Kicsit mégis más, mint egy szigorlat.  Itt ugyanis nincs "B" vagy "C" vizsga, nincs ismétlési lehetőség.

Miért van mégis, hogy sokan egyáltalán nem készülnek az állásinterjúra?  No, nem arra gondolok, hogy szépen felöltözünk, fodrászhoz megyünk a megmérettetés előtt.  Ez általában megvan.  Viszont kevesen veszik a fáradságot, hogy már az interjú előtt megismerkedjenek a reménybeli munkáltatóval.  Pedig már szinte minden nekünk szükséges információ hozzáférhető az interneten.   Sok érdekes gondolat olvasható a www.hrsm.hu oldalon is.  Érdemes feliratkozni az ott induló ingyenes online tanfolyamra.

A másik fontos dolog, amit először magunkban kell tisztázni, ahhoz, hogy hitelesen választ tudjunk adni a következő kérdésre:  miért Önt válasszuk.  És ez csak egy a sok lehetséges interjúkérdés közül.  Néhányat mi is összegyűjtöttünk.  Ha megnézed az "interjúkérdések" menüpontot, akkor láthatod, hogy mi mindent kell tisztáznod magadban. Először magadban.   

El kell döntenünk, hogy mit mondunk el magunkról.  Mit tartunk fontosnak.  Ne felejtsük el, hogy nagyon kevés időnk lesz rá!  Ez alatt a kevés idő alatt kell mindent megmutatnunk, amit szeretnénk.  Ráadásul alkalmazkodnunk kell a nekünk feltett kérdésekhez.    Azért, ha elég ügyesek vagyunk bármit el tudunk mondani, amit csak akarunk.  Ehhez persze kell egy kis leleményesség és némi kockázattűrés.   Példaként említeném az egyetemi szóbeli felvételi vizsgámat.    A történelem soha nem volt a kedvencem, de ahhoz, hogy jogot tanulhassak le kellett küzdenem ezt az akadály.  Tudtam, hogy képtelen leszek tökéletesen megtanulni az egész anyagot.  Kiválasztottam hát egy témakört, és elhatároztam, hogy bármit húzok abba az irányba fogom terelni a szót.  Ehhez persze kellett egy jó téma.  A halálbüntetést választottam.  Elolvastam mindent, amit csak találtam a témával kapcsolatban.  Mondhatom, hogy alaposan kiműveltem magam a kérdéssel kapcsolataban.  Ehhez képest kihúztam a Habsburg-ház uralkodóit.   Lázasan járt az agyam, hogy miként kapcsoljam én ezt a tételt a témámhoz.  Végül félig hangosan de azért arra ügyelve, hogy a vizsgabizottság elnöke jól hallja, azt mondtam:  "Hmm... sajnos ez nem a halálbüntetés..."

 

Az elnök ridegen rám nézett és rendreutasított, hogy nem azért jöttünk össze, hogy tréfálkozzunk.  Úgy éreztem, mintha egy vödör hideg vízzel öntöttek volna nyakon.  Úgy éreztem, hogy mellé lőttem.  Igyekeztem kidolgozni a tételemet, de éreztem, hogy ez legfeljebb hármas.  Megkezdtem a feleletet.  Láttam a vizsgáztatók arcán, hogy jól tippeltem.  Legfeljebb hármas.  Pedig nagyon összeszedtem magam.  Még Orwell is szóba került...   Aztán megszólalt az elnök:

- Na akkor halljuk, mit tud a halálbüntetésről! 

Tudtam, nyert ügyem van.  Közel egy órán keresztül tartottam szóval a bizottságot.  Amikor a felelet végén azzal búcsúztak, hogy remélik, hogy az egyetemen pontosítani fogom az ismereteimet, tudtam, hogy minden rendben.  Így is lett.  

Becsaptam ezzel a vizsgáztatókat?  Dehogy.  Ők igazából a retorikai képességemre voltak kíváncsiak.  Én pedig sokkal jobban meg tudtam mutatni magam így, hogy olyan dologról beszélhettem, ami igazán érdekelt.  

Amúgy egyáltalán nem szerencsés becsapni a másik felet.  Ha elég tapasztalt a kérdező, akkor gyorsan rájön a turpisságra.  És ha nem?  Akkor kiderül később.  Még a próbaidő vége előtt.  Ezért aztán, ha valahova egy erősen extrovertált, könnyen kommunikáló dolgozót keresnek, és mi igazából szép csendben, elmélyülten  szeretünk és tudunk dolgozni, akkor nem biztos, hogy okos dolog eljátszanunk, hogy mi vagyunk az ő emberük.   Viszont ahhoz is szükséges némi átgondoltság, hogy reális képet adjunk magunkról, megmutassuk, hogy mit tudunk.  Ezért azt tudom tanácsolni, hogy mindenki gondolja át alaposan az erősségeit, a korlátait, és készüljön fel.  Akár úgy, hogy megpróbál válaszolni a - sokszor meglehetősen idétlen - kérdésekre.

Bármilyen pozícióra jelentkezünk is, azt kell sugároznunk, hogy tudjuk, mit akarunk.  Ha valamire nem tudunk válaszolni, akkor nézzünk nyiltan a kérdező szemébe, és mondjuk nyugodtan, hogy nem tudjuk.  

Ha lehetőséget kapunk, hogy mi kérdezzünk, akkor ezzel érdemes élni.  Különösen az interjú végén.  Ez nagyon jó lehetőség, hogy megtudjunk néhány számunkra fontos dolgot, ami az álláshirdetésből kimaradt.  Azt is meg lehet udvariasan kérdezni, hogy mikorra várható döntés, de azt semmiképp nem illik megkérdezni, hogy sikeres volt-a az interjú.