header.jpg - 43.83 kb

A munkaviszony többnyire tartós munkakapcsolatot feltételez. Ennek megfelelően a Munka Törvénykönyve is ezt tekinti az alapvető formának. Vannak azonban helyzetek, amikor az együttműködés csak egy feladat megoldására, egy helyzet kezelésére vonatkozik. 

Határozatlan idejű munkaviszony

Amennyiben felek a munkaszerződésben másként nem rendelkeznek, a munkaviszony határozatlan időre alakul. Tartós foglalkoztatás esetén ez a megfelelő forma. A próbaidő eredményes elteltét követően nincs különösebb tennivaló, nem szükséges a munkaszerződés hosszabbítgatása. A munkaviszonyból fakadó egyes jogok, kötelezettségek mértéke a munkaviszony hosszához igazodik. Ilyen a felmondási idő és a végkielégítés mértéke. Ezek a szabályok, amellett, hogy a hűséget, lojalitást díjazzák, a munkakapcsolatok kiszámíthatóságát is szolgálják. Így például, a hosszabb munkaviszonyhoz kapcsolódó hosszabb felmondási idő védi a munkáltatót attól, hogy régi, tapasztalt kollégáit egyik napról a másikra elveszíthesse, fel tud készülni a változásokra.

Ellenérték fejében munkát végezni többféle jogviszony alapján lehet. Ilyen szerződéses kapcsolat jellemzően a munkaviszony, köztisztviselői, közalkalmazotti jogviszony, megbízás, vállalkozási jellegű jogviszony, vállalkozási szerződés, szövetkezeti tagság. A különböző foglalkoztatási formákra vonatkozó jogi szabályozás lényeges eltéréseket mutat.

A szabályozás 1992-ig viszonylag egységes volt, a munkavégzésre vonatkozó szabályokat az 1967. évi II. törvény tartalmazta. Bár ekkor is voltak kisiparosok, szakmai szövetkezetek, azonban arányait tekintve ezen gazdálkodási formák jelentősége gyakorlatilag elhanyagolható volt. Mivel a legfőbb foglalkoztató közvetlenül vagy közvetve maga az állam volt, a törvényi szabályozás meglehetősen egységes volt.

A piacgazdaság kialakulásával, megerősödésével megjelent az igény, hogy a foglalkoztatás feltételeit a felek szabadabban, az állami szabályozástól mindinkább függetlenedve alakíthassák ki. Az 1992. évi szabályozással a közszolgálatban dolgozókra és a versenyszférában foglalkoztatottakra vonatkozó szabályozás már figyelembe vette az eltérő szabályozásra vonatkozó igényeket. Az általános szabályokat az 1992. évi XXII. törvény fogalmazza meg. A közszférában dolgozókra vonatkozó speciális szabályokat az 1992. évi XXXII. törvény, illetve az 1992. évi XXXIII. törvény tartalmazza. Mivel a közszférában dolgozók illetményét közpénzekből fedezi a foglalkoztató, itt a részletesebb szabályozás továbbra is jellemző.